top of page

Az első napok otthon


A várandósság ideje, az apával közös felkészülés időszaka az újszülött érkezésére. Megtörténtek az előkészületek, felújított, tiszta lakás várja a kis jövevényt. Kialakításra került a baba végleges helye a lakás egy elkülönített, de mégis könnyen hozzáférhető részében, ahol a kiságyat természetes napfény éri, de kellő távolságban van az ablaktól és a fűtőtesttől. Összeszerelve áll a kiságy, a pelenkázó, a ruhásszekrényben az átmosott és méretezés szerint rendszerezett bébi ruhák sorakoznak. A baba ápolásához, a fürdetéshez, pelenkázáshoz szükséges eszközök előkészítve, hogy minden a kezetek ügyében legyen, semmit ne kelljen keresgélni, ide-oda kapkodni.

Ezek az előkészületek nagyon fontosak ahhoz, hogy a kórházból hazaérve kizárólag a babára és a saját pihenésedre, regenerálódásodra tudjál koncentrálni.

Szoptatás – pihenés

Időd nagy részét a baba táplálásával, a szoptatással fogod tölteni, aki ezt az első napokban akár másfél- két óránként is igényelheti. Ez a tevékenység mindkettőtök számára kimerítő. Bármennyire is jól érzed magad, használd ki ezt az időszakot a pihenésre, mert segíteni fogja a zavartalan tejtermelés beindulását és elkerülheted a kimerültséget. Kezdetben előfordulhatnak nehézségek, sok lesz a bizonytalanság: vajon eleget szopik? megfelelően fejlődik? miért sír? jól kezelem a köldökét? stb. Az aggódás természetes, de hidd el, megnyugszol, ha a tejtermelés beindul és a mérleg is megfelelő súlygyarapodást mutat. Néhány nap alatt rutint szerzel a gondozási műveletekből ( pelenkázás, köldökkezelés, fürdetés). Hamar megtanulod értelmezni a babád jelzéseit, viselkedését, különbséget tudsz tenni a sírásai között. A sírás hátterében ritkán van igazi betegség, kóros elváltozás, legtöbbször az emésztőrendszer éretlensége, vagy levegőnyelés következtében alakul ki hasfájás. Ennek a tünetnek a kezelésére ma már sokféle természetes gyógymód áll rendelkezésre. Ami biztos, ha sír a babád, nyugodtan vedd fel, sok esetben már a közelséged, ölelésed megnyugtatja. Ha azonban minden erőfeszítés, próbálkozás ellenére sem sikerül úgy a szoptatás, ahogy szeretted volna, ne hagyd, hogy felboruljon a lelki békéd, ne szégyenkezz miatta. Attól Te még csodálatos anya vagy, aki tápszerrel is ugyanolyan szeretettel táplálja a gyermekét.

Napirend

A csecsemők még ösztönösen működnek: tudják, mikor van szükségük alvásra, sírással jeleznek, ha éhesek vagy ha valami nem jó nekik, így az első napok eseményei kiszámíthatatlanok lesznek. Amikor hetek múlva hosszabbodnak az ébrenléti periódusai, akkor fokozatosan a baba érdekében is törekedni kell valamilyen rendszer kialakítására. Ez nem a szigorú órabeosztás szerinti napirendet jelenti, hanem azt, hogy ugyanazon tevékenységek szabályosan kövessék egymást. Ez a kiszámíthatóság a későbbiekben is biztonságot ad a csecsemőnek. Számíts rá, lesznek rosszabb napjaitok, de egyre több lesz a boldog pillanat.

Háztartás

Ha abban a szerencsés helyzetben vagytok, hogy közeletekben él valamelyik nagymama, akkor az első hetekben az ő segítségét igénybe tudjátok venni a főzésben, esetleg bevásárlásban. Hiszen nemcsak a baba táplálására, hanem saját étkezésedre is figyelmet és időt kell fordítani. A nagymamák ebben a témában rutinosak, tudják- saját tapasztalatból is- milyen ételeket fogyaszthatsz a szoptatás alatt. Ha nem számíthatsz segítségre, akkor előrelátóan még a várandósság utolsó heteiben fagyaszthatsz le készételeket, amelyeket csak fel kell olvasztani és melegítés után fogyaszthatók. A főzést egyszerűsítheted tartalmas egytálételek készítésével, de főzhetsz előre két napra. Ma már az interneten elérhető étel futárszolgálatok is változatos és egészséges ételeket kínálnak. Bármelyik megoldást is választjátok, az a fontos, hogy háztartási teendőket próbáld leegyszerűsíteni, most más fontosabb dolgod van.

Látogatók

A tapintatos rokonok, ismerősök jól tudják, hogy az első napokban nem illik megzavarni az új család nyugalmát. A facebook világa lehetőséget ad arra, hogy már a tágabb ismeretségi kör is lássa a babátokról készült fotókat, kielégítve ezzel a kíváncsiságukat. Ezért az első napokban, hetekben ne fogadjatok vendégeket, különösen igaz ez a téli hurutos időszakokra, amikor megnő a fertőzés esélye. Ha ezt mégsem lehet elkerülni, finoman figyelmeztetni kell a látogatókat, hogy ne vegyék fel, ne simogassák és főként ne puszilgassák a babát. Az újszülött immunrendszere még nagyon sérülékeny, ezért fokozottan óvjuk a fertőzésektől. Általános érvényű tanács, hogy mielőtt az újszülötthöz nyúlunk, alaposan mossunk kezet.

Apa lettem

Viszont az apára minden körülmények között számíts, hiszen a gyermekvállalás közös döntésetek volt, legyen Ő is részese a szülővé válásnak. Az apák elég korán rádöbbennek, hogy életük alapjaiban változott meg a gyermek születésével. Hatalmas felelősség szakadt a nyakukba, az apasággal együtt járó összes elvárásnak maradéktalanul meg kell felelni. Persze óriási büszkeség tölti el őket, ugyanakkor teljes a tanácstalanság, a bizonytalanság, hiszen még gyakorlatlanok, sokszor esetlenek. Adj az apának lehetőséget, azért, hogy ne érezze feleslegesnek magát, és hogy megtapasztalhassa, mit hogyan kell csinálni. Vond be a pelenkázás, fürdetés műveleteibe, bátorítsd, hogy vegye kezébe a babát, vagy csak egyszerűen hagyd őt vele egyedül egy kis időre a szoptatások közötti időszakokban. Az apának gyermeke születése esetén öt nap pótszabadság jár, amit rögtön a kórházból történő hazaérkezés után célszerű igénybe venni, hogy együtt lehessen a kis család.

Családtámogatás

Szülés után többféle családtámogatási ellátást igényelhetsz: csecsemőgondozási díj (CSED), anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás (GYES). Ezen pénzbeli ellátások igényléséhez szükséges formanyomtatványokat már előre beszerezheted, az ismert adatokat kitöltheted, de benyújtani csak a szülés után, a gyermek születési anyakönyvi kivonatának és TAJ-számának birtokában lehet az ellátás formájától függően a munkáltatóhoz, a Magyar Államkincstárhoz vagy a Kormányablakhoz.

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page